Léna – 24. rész

Sziasztok! Bocsánat mindenkitől, de volt egy kisebb gondom, így csak most tudom feltenni nektek. Főleg neked Rita, nagyon hálás vagyok, hogy folyamatosan írtál nekem. S nagyon szépen köszönöm a türelmeteket. Olyan kérésem lennem, hogy a megjegyzésnél írjátok le, mennyire tudtam vissza adni, amit már eddig megszoktatok tőlem, vagy ez jobb lett e, mint ahogy eddig írtam. Másrészről mivel késve raktam fel a fejezetet, így várhattok a hétvégén még egy részt, melynek az érkezését este leírom. :) Kitti

(Léna szemszöge)

Akkor induljunk…

Nélkülem sehova nem mész!

Mindennek ellent mondtam, amelyet szerettem volna. Megtagadtam magamtól a boldogságot, amikor Edward a kezemet akarta megfogni és én nem engedtem neki, de ezzel most nem tudtam törődni. Egy cél lobogott a szemem előtt, egy háború áll kibontakozóban, és ha nem állítom le időben a történéseket, a gyermekeim meghallhatnak… ezt pedig nem bírnám elviselni!

Küzdöttem a bennem tomboló érzések ellen, a múltam darabkái ellen, amelyek kíméletlenül ostromoltak…

Így egyre gyorsabban futottam, s mire ismét egy gondolat suhant át rajtam, hogy milyen jó lenne Edward karjaiban lenni, és egy csókot lehelni az ajkaira, már a Cullen házhoz értem.

Sebes léptekkel bementem és megfogtam Aro kezét, s megmutattam neki, mi az, amelyben a segítségét kérem.

- Te most itt maradsz a barátaiddal! – adtam ki gondolatban az utasításaimat! – Janet is ide fogom küldeni, de addig is használd ki a helyzetet és légy Amari közelében! - De én az oldaladon akarok harcolni – gondolta, s megláttam, ahogy elképzeli, hogy nekem szükségem lehet arra, hogy valaki legyen mellettem. - Ezt te se gondolhatod komolyan – mosolyodtam el az abszurditáson – Itt van rád szükségem! Ezt a családot kell megóvnod! Ez parancs! – adtam utasításba. - Rendben, akkor itt maradok – egyezett bele.

Bár az elméjében oly sok kérdés volt még, hogy megkönnyebbülve engedtem el a kezét. Most erre nincs időnk.

- Kérek mindenkit, hogy a nappaliban foglaljon helyet – mondtam ki hangosan, mire Edward is belépett a házba és mindannyian megindultunk a helyiség felé.

- Mi a terved? – kérdezte Félix. Rá mosolyogtam és leültem mellé. - Ti itt maradtok – kezdtem bele, mire páran tiltakozni akartak – mindannyian! – mondtam erélyesebben, ellenkezést nem tűrő hangon – Ez nem fog sokáig tartani, így rátok itt lesz szükség, az esküvő megszervezésében. - Akkor egyedül akarsz nekivágni a harcnak? – kérdezte óvatosan Esme. - Természetesen nem. Tudom, merre tartanak, így én ott fogom várni őket. – mire megrohamozott egy csomó gondolat, amelyet szavakba akartak önteni, s ezt gyorsan meg akartam előzni – de részleteket nem árulhatok el, biztonságosabb, ha keveset tudtok! - Egyetértek – állt fel Rozalie és odajött hozzám – de én veled tartok! – mondta olyan hangsúllyal, hogy abban nem lehetett kételkedni, neki eltökélt szándéka bármi áron velem tartani, s utazás alatt kikérdezni. - Rendben – egyeztem bele – de csak akkor, ha Emmett itt marad – próbáltam arra hatni, hátha a párja itt hagyásával őt is maradásra bírom. - Akkor megyek csomagolni – bólintott, majd felrohant az emeletre. Már csak a pakolás nagy zaját hallottam meg, de amikor körbe pillantottam Emmett fájdalmas arckifejezésével találtam szembe magam.

Kérdőn néztem rá, de ő gondolatban felelt fel nem tett kérdésemre. De még így is éreztem, mennyire nem tetszik neki ez az egész, hiába próbálta palástolni fájdalmát, tudta ő is, hogy amire most készülünk, az veszélyekkel teli lesz.

- Mikor elmentél vadászni, már akkor eldöntötte, hogy veled megy, de kikötötte, hogy nekem itt kell maradnom. – láttam a gondolatai közt, ahogy a szobájukban lezajlott ez a párbeszéd, de nem tudta feleleveníteni mindezt, a fájdalma erősebb volt – vigyázz rá kérlek! – kérlelt, mire bólintottam, mely apró enyhülést hozott neki. Tudtam, hogy ez mindkettőjüknek nagyon nehéz… és Emmett gondolatai azt is elárulták, hogy Rosalieval nem lesz könnyű dolgom…

Szépen lassan álltam fel és mentem az ablakokhoz. Odakint sötét volt, s a gondolataim kezdek elkalandozni, érzékeltem a kérdő tekintetet és a kusza gondolatokat, melyekre válaszolni akartam, ám már régebben megfogadtam, hogy ha ez a találkozás eljön, akkor is tartanom kell magam ahhoz a fogadalmamhoz, hogy nem árulom el ki is vagyok, és miért van ez a hasonlóság… mert nem érdemlik meg! Sajnos hiába telt el oly sok év, megbocsátani a múltat nem tudtam nekik…

- Köszönök mindent – fordultam a csoport felé, mire Rozalie lejött kezében egy jókora bőrönddel, hiszen nem tudhatta mikor jövünk vissza. Emmett odament hozzá, megfogta a kezét és egy csókot lehelt kedvese ajkaira miközben szorosan átölelte. Éreztem, hogy ebbe az ölelésbe nagyon sok mindent akar kedvese tudtása adni, lassan engedték el egymást, s mikor a szemük találkozott Emmett egy utolsó kísérletet tett, hátha maradásra bírja Rosaliet, de ő egy gyors csókkal lezárta ezt a meghitt pillanatot és hozzám fordult. - Indulhatunk – nézett rám eltökélt szándékkal. Bólintottam, mire megfordult és kivitte a csomagját Emmett kíséretében.

- Akkor az esküvőn találkozunk – lépett felém Alice. Éreztem, hogy meg akar ölelni, hogy egy másfajta búcsúra várnak, de ezzel most nem tudtam mit kezdeni. - Értesítelek amint lezártuk a háborút – néztem Arora – Készüljetek el, mert egy hónapon belül mindennek meg kell lennie! – mosolyogtam Alicere, kibúvót adva magamnak, hogy ne kelljen ide visszajönnöm, ha a dolgok úgy alakulnak. Rosalie a ház előtt parkolt a saját piros autójával. Emett szorosan fogta a kezét, de amikor beültem elengedte, odament a többiekhez és felvette ugyanazt a fájdalmas tekintetet melyet Edwárdon is mindig látni. - Épségben visszaküldöm hozzád – kiáltottam neki, mire Alice tekintete elhomályosult és látta, hogy nem fogok újra eljönni hozzájuk. De mire elindult volna utánunk, addigra újabb látomása volt, hogy mégis itt leszek… Senkinek nem kell tudnia mit tervezek, de addig is ezeket bőven lesz mit agyalniuk, húzódott cinkos mosolyra az ajkam.

Rosalie útközben nem szólt semmit, a reptéren első osztályra váltottunk jegyet, s mire megérkeztünk Olaszországba már mindenkit értesítettem, a rájuk váró feladatokról. A csapat indulásra kész volt.

Autót béreltünk, s mikor beültünk a kocsiba Rosalie megszólalt. Bár nem a nevet nem tudta kimondani, s abban sem volt biztos, hogy jól kezd neki a dolgoknak, de nem bírta magát tovább türtőztetni...

- Tudom, hogy ki vagy valójában – szólalt meg Rosalie, miközben beszálltunk egy bérelt autóba… - Nem – mosolyodtam el gúnyosan – nem tudsz te semmit – adtam gáz, hogy mihamarabb túl legyünk ezen az egészen. - Akkor mesélj – kérlelt, mire újra felé néztem…

Léna 24.

Még csak egy kicsit kell várni és jön is a fejezet, de ha már álmos vagy, reggel ezzel kezdhetsz :) Ki várja már a fejezetet? :)

Vadulj be

És jelezz vissza, írj egy kommentet :)

Saját írásaimról pár szó

Rita nagyon szépen köszönöm a lelkesedésed. Ez nagyon sokat jelent nekem. :) Tudom, hogy Carly is nagyon várja a fejezeteket, csak ő nagyon sokat is dolgozik, így kevés ideje marad írni. Ajánlanám nektek a többi írásomat, amelyeket jobb oldal, a saját írásaim menüpont alatt találtok meg. Nézzetek körül, mert nektek írok, és természetesen magamnak is. De azért teszem fel, hogy ti is láthassátok. Kit érdekelnek a többi írásaim? :)

Kinézet

Sziasztok! Hogy tetszik nektek az új kinézet? Mennyire vagytok vele elégedettek? Van akinek hiányzik a régi kinézet? :)

Neked mi a véleményed? :)

Carly, rita - Nagyon szépen köszönöm a visszajelzéseteket, ahogy ígértem, akkor pénteken jön a friss rész, estére ígérem, de addig pontosítok majd :) és Nagyon szépen köszönöm, hogy még itt vagytok!! :) Sziasztok! Arról érdeklődnék, hogy van e ötletetek mivel fog folytatódni a történet? :) És, hogy szerintetek merre halad a történet? :)

Ajánlat

Van egy jó hírem, ha esetleg lenne olyan aki nagyon várja a folytatást, akkor írj és felteszem neked következő hét péntekig! :)

Léna folytatás

Sziasztok! 3 éve volt, hogy erre jártam, de szeretném folytatni az írást, nem tudom kire számíthatok és valószínűleg augusztusban tudok majd feltenni frisst, de ha esetleg van olyan, aki várja akkor kérlek jelezz nekem. Köszönöm.

Akkor irány a nyaralás

Sehol nem látom, hogy bárki is lenne aki jelenleg olvas. Ez persze nem baj, hisz nyár van, és szünetek, nyaralások, táborok... stb.
Én aug. 18-ig vagyok itthon. Utána lehet szep. 1-ig nem tudok netre jönni, de az is lehet hogy utána se. Ez mind a jövő titka.
A következőt találtam ki, ha van olyan aki mégis otthon vár a fejimre, az írjon nekem, van pár hely...
msn, e-mail, chat a blogon vagy egy bejegyzésbe.
Írd meg mit szeretnél olvasni. Minden blogot nézek addig míg el nem megyek, hogy aki rám vár, az is olvashassa azt amit szeretne. Nos most ennyi.
De vigyázat aug. 18 után már nem vagyok elérhető.
Köszönöm!
Kitti

Új új új

Sziasztok!

Újra vagyok! Nagyon sajnálom, hogy eddig tartott, de gép és én... mindegy a magánéletem nem volt a fellegekben... most se...
A lényeg, hogy 18ig biztos vagyok, utána lehet csak szeptemberben, addig pedig minden blogra legalább négy, de ennél több fejit akarok felrakni.
Egy kérésem van, ha elolvasol egy fejit írd meg a véleményed. Most nem fogom nézni, ki mennyit ír, a lényeg, hogy felteszem a fejiket.
Teljesítitek a kérésem? Nagyon nagyon hálás lennék érte. + annyi, hogy chatben jelezd ezt nekem / ha írsz majd
Előre is nagyon köszönöm. A türelmeteket is, és az időtöket, melyet rám szenteltek.
Holnap jön az első friss késő este.

Kitti

JELENTEM

Sziasztok! AZ a helyzet, hogy amelyik gépről Kitti eddig írta nektek a fejezeteket, eddig ismeretlen okok miatt felmondta a szolgálatokat. Azt üzeni, hogy minél előbb igyekszik megoldást találni erre, és amint lesz rá mód értesít benneteket.
Legkésőbb csütörtökön kaptok híreket, a fejezetek feltételéről.

(Ari: igen igazad volt, a feji azért nem került fel)

Nos én ezt az üzenetet kaptam, hogy adjam át nektek, ha bármit megtudok azonnal értesítelek benneteket.
Addig is egy kis türelmet kérnék!
Előre is köszönöm
A.

Sziasztok!

Kitti megkért, hogy szóljak nektek, sajnos jelenleg nem tud internet közelbe kerülni, A feji kész van, csak sajnos net nélkül nem tudja nektek feltenni. De legkésőbb holnap este felkerül a fejezet.

Üdv. A

Léna új feji

Hát nem túl nagy az érdeklődés, de annak a pár és rendszeres olvasómnak üzenem, hogy a friss most este elmarad, de még a héten jön!
Ez lesz a bejegyzés helye. Külön bejegyzésben pedig szólok, ha felkerül.

Léna 23

Sziasztok! Elkészültem :) Bár a frisst korábbra terveztem feltenni, de úgy érzem, most lett teljesen tökéletes, és így jobb lett, remélem számotokra is annyira jó lesz, mint nekem :) Puszi Kitti 

Vágy

Hatalom

Szenvedély

Visszatérés

(Edward szemszöge)

Amint Léna után indultam ismét úgy éreztem magam, mint aki él. Az élet varázsa lepett el, ahogy rohantam az esőben követve a nőt, aki újra célt adott kietlen életemnek. Azt akartam, hogy megálljon, és feltehessem neki a kérdéseimet, de féltem is, mit szól majd, hogy a kérését megszegve, mégis követtem őt, bár feleannyira se borzasztott el a dühe, mint az, hogy egy percre nem láthatom újra.

Az életem minden percét vele töltöttem volna, még akkor is, ha tudom, soha nem lehet az enyém, mert pusztán a lénye varázsa, az én kietlen sivatagomba egy olyan oázist varázsolt, melyet már rég nem éreztem, és ezért bármit megtettem volna.

Közben megállt, de addigra szerencsére, már az erdőben voltunk, és máris tettre készen lapult le egy bokor mögé, miközben kecsesen és hangtalanul felugrott egy fára, lesben állva az áldozatása. Hihetetlen erővel csapott le rám egy erős vágy, hogy itt azonnal a magamévá tegyem. S ezt csak erősítette, amint megláttam, apró kezeit, ahogy áldozata nyaka köré kulcsolva, eltöri, majd ajkait finoman az állat ütőerére téve, rátapad és éles fogait beleválja a lüktető érbe.

Hallottam, ahogy a vért egyre mohóbban kortyolja, miközben a vágy erősebb hullámokban tört rám, és az önuralmam pengeélen táncolt. Akartam őt, mindennél jobban.

Mikor végzett az állattal, lassan felállt és megfordult, s szemeit rögtön rám emelte, melyek aranyban tündököltek. Olyan tökéletes volt ott, ahogy az ajkáról lenyalta az utolsó csepp vért, s szemeiben ott lobogott a szenvedély vad vihara. Tisztán láttam, ahogy a szemeiben feltűnik, s lángra lobban pont ugyanaz az erős vágy, mint régen Belláéban, amikor egy kis időre, el kellett válnunk, s csak pár nap után tudtuk egymást újra látni.

De mostanra az én Bellám, a múlté. És ez a vámpír itt előttem nem ő, de mégis… annyira hasonlít rá, hogy az érzéseim, arra sarkalnak, ne meneküljek előle. Tudtam, hogy Bella már nem jöhet vissza, nem kereshetem meg újra, és könyöröghetek a bocsánatáért, úgy ahogy már számtalanszor elképzeltem… ha a szívembe más is beférkőzik, akkor sem veszti el az én egyetlen szerelmem a helyét, mert én mindig is szeretni fogom őt. Mégis úgy éreztem, egy pillanatra megcsalom azzal, ha továbbra is ebben a tűzben égve egy új nőnek adok helyet a szívem egy rejtett helyén, melyet eddig csak egyetlen személy tudott megérinteni.

De ez a pillanat tovaszállt, és az aggodalmam, hogy a szeretet nőt megcsalom, eltűnt, egy olyan új érzéssel felváltva, melyet azonnal nem is ismertem fel. Mert ez az érzés maga lett volna a tökéletes boldogság, a megtestesült mennyország. Hogy a vámpírnő, aki újra felolvasztotta fagyos szívemet, nem egy másik nő, hanem ugyanaz, akire mindig is vágytam…

Féltem, ebbe belegondolni, a remény, ami ezzel a felismeréssel érkezett, megrémisztett és kővé dermesztette egész lényemet. Nem akartam ismét hitegetésbe kergetni magam, így ezt a gondolatot, ahogy érkezett el is kergettem azonnal. Majd ha eljön az ideje, gondolkozom rajta, de addig ki akartam élvezni ezt a kis időt. Önző módon, most magamra gondoltam, és erre a varázslatos pillanatra.

Már egy cseppet sem aggasztott, hogy mi lesz ezután, az idő mintha megállt volna körülöttünk, majd felgyorsítva mindazt, ami eddig nem történt meg, már ott is volt előttem ez a gyönyörű nő, aki az előbb egy káprázatos mosollyal ajándékozott meg.

Azt hittem ezt már nem lehet fokozni, mert a testem a robbanás felé közeledett, a levegő úgy izzott körülöttünk, hogy biztos voltam, ha emberként élném át ezt a pillanatot a szívem már rég felmondta volna a szolgálatot. De hihetetlenül jól esett, nem akartam megállj, csupán élvezni azt, ami megadatott.

És mégis, ahogy a keze elindult felém, már biztos voltam benne, hogy innen nincs visszaút, szinte pattanásig feszültek az érzékeim, és mire a keze a bőrömhöz ért, úgy éreztem, hogy ez a mennyország és a pokol személyesen.

Élvezettel szívtam magamba az érintését, miközben belül a lángok mardostak, és a halott szívem szinte meglódult, az érzelmeim fokozódása alatt.  Olyan közel volt hozzám a kéz tulajdonosa, hogy fájt az a kis távolság, mely elválasztotta tőlem. Valami mégis meggátolt abban, hogy közelebb lépjek hozzá, és a testem az övével érintkezve, végre megismerkedhessen.

Figyeltem, ahogy az aranyló íriszében kavarog, az a gyönyörű mámor. Szinte a fellegek között repültem, amikor egy halk sóhaj hagyta el az ajkait, s szája elnyílva, szinte már könyörgött a tettekért. Lehunyt szemekkel, küzdöttem a rám törő remegés ellen, mely az érzelmi túlfűtöttségem miatt alakult ki, de mikor megéreztem édes leheletét, az elmém saját irányításba kezdett.

Ösztönösen kezdtem közelebb hajolni felé, és egy lopott pillantást vetve rá, újra a boldogság karmai közé kerültem, amikor az ajkaimat egy megszokott szó hagyta el…

-          Bella – suttogtam már szinte megbabonázva, mikor egy enyhe szellőt éreztem meg, s mire az ajkaim elérték volna céljukat, már semmi nem volt ott. Amint, tudatosult bennem, hogy egyedül vagyok fenn a fán, máris kinyitottam eddig csukva tartott szemeimet. A felismerés, hogy egyedül hagyott, nem ért fel semmihez.

Már bántam, hogy ez az egy szó elhagyta a számat, bár a bensőmben egy újfajta érzés lobbant fel, a mérhetetlen fájdalomé, hogy megcsalom, azt, akit a legjobban szeretek. A szívem összefacsarodott erre a gondolatra, de tudtam, hogy tisztáznom kell vele, ami az előbb történt.

Leugrottam a fáról, már messze járt, de az illata belengett egy útvonalat, így azt követve a nyomába eredtem, s pár perc múlva megláttam egy nagyon gyors foltot, amint előttem haladt, de hiába mentem még gyorsabban, egyszerűen nem értem utol.

-          Kérlek, várj – kiáltottam utána, miközben a hangom ziháltan csengett és kétségbeesett volt, de nem akartam ezzel foglalkozni, s a lelkemben dúló kettősséggel, csak annyit akartam, hogy megálljon, és beszélhessek vele végre, még akkor is, ha leszedi a fejem közben, de ő csak nem állt meg…

Miközben ismét a gondolataim tengerében merültem el, egy fenségesen zamatos szagot hozott magával az újonnan beszívott levegőm.  Már nem emlékeztem, miért is rohanok ilyen gyorsan, az elmémet elborította a vörös köd, és már csak egy cél lobogott a szemem előtt, megszüntetve az összes többit, a tiltakozással együtt.

Egy pillanatra elgondolkoztam, mi ellen is kellene tiltakoznom, amikor egy ilyen fenséges lehetőség van a közelemben, de nem jutottam semmire. Valami rémlett, Carlisle képe kúszott be az elmémbe, de nem értettem a szavakat, miközben a szája mozgott.

Újra levegővel töltöttem meg a tüdőmet, és már biztos voltam, hogy nincs semmi, amiért nekem ezt a lehetőséget el kellene halasztanom. Gyors, de mégis apró és hangtalan mozdulatokkal indultam el, arra amerről, feltételeztem a forrást, de alig tettem meg pár lépést, egy testhez csapódtam, mely erőszakosan fogott közre a derekamnál fogva egy kézzel, s mire tiltakozni akartam volna, a másik keze, már a számra is tapadt, ezzel egyidejűleg kitisztítva az elmémet. Mert közben le nem vettem a szemem arról a pontról, mely felé tartottam, és csak most láttam, meg hogy emberek vére után vágytam, és ezért volt az a furcsa érzésem. S fogadott apám képe is ezért jelent meg, mely bekúszott az elmémbe. Elborzadtam magamtól, s köszönetet akartam mondani „megmentőmnek”, de ő csak nem engedett el, sőt egyre erősebben tartott, miközben dühösen fújtatott.

Az illata igazán kellemes volt, ismerős, de mégis idegen, mikor az eső zuhogásával rájöttem, hogy Léna tart a karjaiban, és végre közel kerültem hozzá. Bár nem úgy, ahogy képzeltem. Gondolataim tisztulásával rájöttem, hogy ha nem állít meg, lehetséges, hogy az életemmel fizetek a megszegésemért, mely ma már másodszorra történik meg.

Megborzongtam erre a gondolatra, s a következő pillanatban két villám sújtott le az ég dörgésével egyetemben. Sose féltem a vihartól, sőt élvezettel váltam a társává, most mégis megérintett a halálfojtogató szaga, mely körüllengte a helyet, ahol immár három hulla és két vörös szemű vámpír volt tettre készen.

Öntudatlanul mozdultam meg Léna karjai közül, miközben azért esedeztem, hogy ne essen bántódása neki. Persze ő félreérthette a reakciómat, mert karjait biztos pontként tartotta körülöttem, miközben még közelebb vont magához, mintha nem én akarnám őt megvédeni, hanem ő engem.

De nem volt időm ezen gondolkozni, mert a tűz előttünk, már biztossá tette számomra, hogy itt a vég, csak az volt a kérdés, hogy mikor kerülök, én sorra. A testek egymást követve repültek a tűzre, miközben az egyik vámpírnak még esélyt is kecsegtettet, de én már tudtam, neki is vége lesz.

Mind az öten, az emberek teste és a vámpírok is a tűzre kerültek, könnyű szerrel lepte őket körbe a tűz, s sikolyaiktól volt hangos az erdő csöndessége. Már vártam, mikor hajít utánuk, de a hangok csöndesedésével, az eső egyre jobban erősödött, eloltva, ami kioltotta az életet a testekből, és a por mely utánuk a földre hullt, a szellő kapta fel, s szórta szét, amerre járt.

Nem értettem a reakcióját, hiszen én is ellene szegültem a törvénynek, bár ő megállított mielőtt tettekre került volna sor, mégis úgy gondoltam, ez nem jelent kivételt a halál karmai alól. Percekig vártam, hogy tegyen valamit, de ő csak állt és mikor az arcára pillantottam, már amennyire el tudtam fordítani a fejem, úgy néztem, azt a helyet nézi megbűvölve, melyen az előbb végzett áldozataival.

-          Léna – szólítottam meg halkan, miközben a kezemet felemelve az arcához értem, és boldogan vettem tudomásul, hogy nem húzódik el, csak a számról leengedte a kezét. A szemét közben még mindig a tűz kialudt helyén tartotta és ugyanaz az önmarcangolást láttam a szemében, mely mindig engem is elkapott, ha valakinek az életét elvettem. Laza mozdulattal fordultam szembe a kezei alatt, és szorosan megöleltem. Pont úgy, mint régen Esme, mikor hazatértem a saját utam követéséből, de ez most más volt. – Semmi baj, jól tetted – közöltem vele, a tényt, amivel tisztában voltam, közben a haján simítottam végig, miközben az eső szüntelenül esett, mintha csak a könnyei lennének. – Köszönöm – hajoltam a füléhez, de mielőtt még az apró gödröcskébe csókoltam volna bele, ahogy elterveztem, felemelkedtem és a feje búbjára adtam egy lágy puszit.

Ismét erőt vett rajtam az a vágy, melyet még a fán éreztem, miközben a karjaimban tartottam Lénát. Nem akartam megint elszalasztani a lehetőséget, és felkavarni szavakkal ezt a helyzetet. Ezért az egyik kezem a hátát simogatva igyekeztem rájönni, vajón neki is annyira kellemes ez a lehetőség, mint nekem, de mikor belesimult az ölelésembe, s kellemes bizsergés járta át a testét, szernyi kétségem sem maradt. Finoman az álla alá csúsztattam a kezem, és felemelve a fejét, a szemeiben megláttam ismét a vágy csillogását.

Most nem akartam habozni, vagy hibát elkövetni. Lehunytam a szemeimet, s ismét elkezdtem közeledni az ajkai felé, mire hátrálni akart az ölelésemben, de én szorosan tartottam a karjaim között, holott tudtam ez neki nem akadály, most mégis úgy tűnt, sikeresen megfogtam, és most ő nem tud szabadulni a karjaim fogságából. A szemeit néztem, mi okozhatta a hirtelen változást, de ott még mindig a vágy lobogott, vegyítve valamivel, amit eddig még nem láttam ott.

-          Vissza kell mennünk – mondta, miközben a kezeimet próbálta lefejteni, de olyan gyengéden, hogy szinte kuncogni kezdtem, de még időben visszafojtottam a feltörni készülő nevetésemet – elengednél? – kérdezte sóhajtva, mintha a segítségemre szorulna ebben a nehéz feladatban. Futott mosolyba a szám, mire ismét megremegett a kezem alatt.

-          Az előbb a szemem láttára… - hitetlenkedtem a szavain még mindig, miközben jóleső felismeréssel töltött el, a tudat, hogy milyen hatással vagyok rá. Közben egy pillanatra hátra néztem, de aztán újfent rá szenteltem a figyelmemet – Én nem akarlak visszatartani, biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog – suttogtam, miközben ismét közelebb hajoltam – ha akarod – mormoltam, mikor már majdnem elértem a száját. A leheletét éreztem az arcomon…

-          Igazad van – lehelte, de a hangja olyan halk volt, mintha ehhez is nagy erőfeszítésen kellett volna keresztül mennie. Majd a következő pillanatban a teste szinte összecsuklott előtte, s én rémültem kaptam utána, de ő addigra már előttem állt – Ha akarom, bármi sikerül – mosolygott kacéran rám – most pedig nyomás vissza – unszolt játékosan – már biztosan várnak – tette még hozzá, mire egy mosolyt próbáltam erőltetni az arcomra, s elindultunk vissza.

Hozzá akartam érni, és mivel most nem hagyott le, hanem felvéve az én iramomat, mellettem haladt, a keze után nyúltam, amit azonnal karba font, még mielőtt megérinthettem volna. Volt egy olyan érzésem, ha visszaérünk, ennek a varázsnak vége szakad, de nem akartam erre gondolni, csupán élvezni, ahogy együtt szelhetjük át az erdőt, egymás mellett, ezzel a varázslatos érzéssel együtt.

Bár nem értünk egymáshoz, tisztán éreztem a belőle áramló vágyat, ami engem is tettekre sarkalt volna, ha engedi. A tempónkból adódóan gyorsan visszaértünk a házhoz, s mire feleszméltem, már látni lehetett a verandánkat is. Egy lopott pillantást vettem rám még utoljára Léna, mely tele volt érzelemmel, és gyöngédséggel. De nem értettem, vajon miért? Hiszen, még jó pár hetet biztos itt lesz, de amint a házhoz közel értünk, a gondolat hogy itt lesz még egy ideig, gyorsan tovaszállt, ahogy az a pillanat is, amikor a kezei között tartott…

Vajon lehet Alice látomása ellen tenni? Nem hiszem, mindig teljesültek a látomásai…

Frissek sorrendje

Kicsit úgyérzem túlzásokba estem a mostani kimaradásaimmal, bár kétségtelen, hogy a vizsgáim ezzel együtt az eddigi legszuperebbek lettek, és irtó büszke vagyok magamra, viszont az elmaradt frissek miatt, hát szörnyen érzem magam. Ez néha olyan rossz, mindig van valami, ami nem engedi, hogy meglegyen, de összeszedem magam, és most dátumokat teszek magam elé, amit veletek is közlök, de ha egy napot csúszok, akkor azt kérlek nézzétek el, soha nem szerettem időre bármit is véghezvinni, de számtalanszor bizonyítottam, ha valamit kitűzők, azt el is érzem, most ezt szeretném véghezvinni a blogokkal, hogy végre bebizonyítsam magamnak, igenis letudom írni, azt ami a fejemben már világosan lejátszódott. 

Tehát a következő dátumokat gondoltam ki:

jún. 29. Léna

jún. 30. Szenvedni a boldogságért

júl. 1.    Éjszakai vadászat

júl. 2.    Oda, vissza játék

júl. 3.    Akkor üvölts, amikor fáj!!! ---> Vadság

júl. 4.     Ki vagyok én?

Ha bármi közbejön, nálam kívülálló okokból kifolyólag, ami felborítja ezt a sorrendet, azonnal írni fogok, ahogy tudok, de mindenképpen szeretném, ezt most megcsinálni és a későbbiekben visszatérni, a régi frissitési stílusomhoz, de semmit nem akarok elkiabálni, aki tudja tudja, aki nem, az majd meglátja ;)