Léna 21

Jasper és Alice

Érzelmek sokasága, intenzitása, eltűnése

Szökésben, vagy mégsem?:D 

(Jasper szemszöge)

Hihetetlen ez a nő, az érzései úgy illannak el és tűnnek fel, hogy mellette már szinte embernek érzem magam. Az előbb is, mikor a zongoránál ült, az a hihetetlenül nagy boldogság, szinte melegséggel árasztotta el fagyos lelkemet. De nem ez volt, amiért felfigyeltem erre a heves érzésére, hanem azért, mert olyan intenzitással ért, mintha egy újszülöttel állnék szemben. Mégis úgy kontrolálja magát, és olyan gyorsan szállnak tova a felbukkanó érzései, hogy már – már beleszédülők a lendületbe.



És már megint, ezt nem hiszem el, sóhajtottam, ahogy Edward megszólalására Léna kételkedése, megenyhülése, dühe, majd végül érzéketlensége árasztott el, és végül megszűnt minden. Mintha itt se lenne. Már épp azon voltam, hogy megkérdezem, hogy csinálja, mikor Alice elkezdett befelé húzni a nappaliba. Csak most vettem észre, hogy a többiek, már mind elfoglalták helyeiket, s a zongoránál már nem volt senki sem.



Az egyik fotelban foglaltam helyet, míg Alice az ölembe fészkelte magát, s egy apró csókot lehelt az arcomra. Na tessék, ilyenkor az ő érzéseit is hevesebben érzem, elmélkedtem, miközben Alice a fejét a vállamra hajtotta.




Annyira furcsa számomra, hogy pont Léna érzései ilyen kirobbanóan erősek, mindeközben a többieké olyannyira eltörpült mellette, hogy elsőre nem is figyeltem fel, hogy ismét „érzek”. Mint, amikor kapar a torkom a szomjúságtól, és nem tudok semmire összpontosítani, amíg ezt az igényem ki nem elégítem. Csak a kérdés, itt mi hiányzik?



- Tehát Jasper, ha felmérted az érzelmi intenzitásom, és a pasik utáni vágyam, hozzáteszem, közel sem jársz az igazsághoz, akkor akár csatlakozhatnál hozzánk is – kúszott be a gondolataimba, Léna hangja, amikor épp azt fontolgattam, mikor volt utoljára férfival, hiszen lehet, ez okoz nála ekkora hevességet, s a túlfűtöttségének ez az oka.


Hirtelen, azt se tudtam, hova kapjak, az arcom bizseregni kezdett, amikor felnéztem, s mindenki egy nagy mosoly kíséretében nézett rám, mintha lemaradtam volna valamiről.



- Ha tudni akarod, akkor mindketten – pillantott Léna Edward felé, aki zavartan a padlót tanulmányozta, mintha sejtene ott valami, igen izgalmasat. Ezt már nem bírtam tovább, az Edwardban dúló érzelemháló közel sem volt olyan erős, mint Lénában, de mégis annyira-aranyosra sikerült, ahogy oda akart menni hozzá és megölelni, de mivel ezt nem merte, ezért csak félszegen állt, várva, hogy a pillanat tovaszálljon. Léna velem együtt kacagott, és a hangja csodás volt, mintha ezernyi madár szállt volna a házunkba, és énekelnék el, legszebb dalukat. – Köszönöm, ezt igazán kedves tőled hallani – biccentett felém.



- Utálom, mikor mindenből kihagynak – durcáskodott Emmett.



- Hát tudod Emmett az úgy volt, hogy Edwa… - de mire kimondhatta volna, mit is akar, egy kéz tapasztotta be az ajkait, s egy dühös pillantás nézett vele farkasszemet. Állták, egymás tekintetét, sőt, mintha elbűvölte volna mindkettőt a másik, húzódott kicsiny mosolyra a szám, mire Léna tekintetével találtam magam szembe, s én most jöttem rá, milyen hasznos lenne, ha egy szót se hallana. Ezzel szemben Edward csak kuncogott egyet, de a keze még mindig ugyanott maradt. Mindez csupán pár másodperc volt… de igazán varázslatosra sikerült.





- Igen látom én, az öcsém ismét belehabarodott egy csajba – kacagta Emmett, miközben Léna lefeszegette a kezét Edwardnak, s a szoba legtávolabb eső részére állt, pont háttal nekünk, úgy hogy az éppen nyugvó nap utolsó sugarai rá világítottak. Éreztem, ahogy a szobában lévők meghatódnak, s elámulnak az eléjük tárult látványtól. Hiszen, a nap sugarai csupán kicsit tudtak a mi látóterünkbe csúszni, miközben a teste szikrázni kezdett, s a haja fényesen lobogott mögötte. Teljesen, mint egy ártatlan lény, hogy a fenébe lett ő Volturis? Nem azért, mert rossz lenne vagy, mert bánnám, amit a fajtánkkal telt, sőt! Csodáltam őt emiatt, mindemellett sajnálta, hogy nem talált egy olyan társra, mint én Alicre…



- Ez a napszakasz egyik legcsodásabb pillanata – suttogta miközben hangjában égett a vágy, és a félelem – egy újabb napnak a vége… a legbiztonságosabb pillanatok, a mi fajtánknak – s ahogy a szavak elhagyták ajkát, a csillogása eltűnt, a nap utolsó sugaraival.



- Léna, szeretnél egy kicsit egyedül lenni? – állt fel Aro és sétált oda mellé. Éreztem mennyire hezitál, a többiek pedig kérdőn fürkészték kettősüket, miközben fivéremet a féltékenység lepte el. Aztán Aro előrelépett egyet, s megérintette Lénát, ő pedig hangosan kifújta a levegőt, és újra éreztem egy intenzív hullámot… a szerelmet? lepődtem meg, azonnal, mikor ismét megszűnt körülöttem.



- Nem – fordult ismét felénk. Láttam az arcán, hogy komoly csatát vív magával, miként kellene most helytállnia, miközben valami, mintha megkísértené őt – Viszont, nemsokára nekem újra vissza kell térnem Volterrába – mosolyodott el, s ellépve Aro mellől kicsit közelebb jött hozzánk.



- Megtudhatom, hogyan csinálod ezt? – kérdeztem rá az érzelmeire, figyelmen kívül hagyva az előbbi kijelentését.



- Egyszer talán mindenre kellő magyarázatot kapunk – fordult felém, miközben a szemei mint a csillagok ragyogtak, amint a mellettem lévő bronzos hajú testvéremre vándorolt – de semmit nem kell elkapkodnunk, az örökkévalóság nem fut el – mosolyodott el – Akkor maradjunk annyiban, hogy a harc miatt csúszni kell az esküvőnek, tehát javasolnám, hogy tavasszal tartsuk meg, viszont biztosítalak titeket, nem kell senkinek harcolnia, és senki nem sérül meg – mondta olyan magabiztosan, mintha minden egyes percet előre látna, és tudná, a jövő minden apró mozzanatát, mire aprót, de mégis határozottan biccentett, aztán tekintete az ölembe vándorolt.




- De biztos vagy benne, hogy ez a legjobb megoldás? – kérdezte csendesen Alice.




- Persze – mondta Léna, s odajött kettősünkhöz letérdelt elém, s megfogta Alice egyik szabad kezét – Tudom, hogy varázslatos lesz az esküvő, mert hallottam róla, milyen fantasztikus partikat is szervezel – s ebben a pillanatban, kedvesem tekintete elhomályosult… majd hatalmas mosollyal az ajkain, kiugrott az ölemből, egyenesen Lénára, aki megelőzve őt felállt, s így ölelték át egymást.




- Ez fantasztikus – harsogta Alice – sokkal jobb lesz, mint hittem volna. És többen is lesznek, bár nem tudom, hogyan, de így kell lennie – csilingelte – mindenki boldog volt… még te is Edward – pillantott meghatódva az említettre, mire ő csak leszegte a tekintetét és elment. Még hallottam, ahogy felmegy a lépcsőkön, aztán bedőlt az ágyba. Tehát nem tetszik neki, amit Alice látott, de hiszen boldog lesz… akkor miért vált ilyenné a hangulata? Mert a megszokott búskomorságot éreztem felőle.




- Azért Jasper, mert miattam nem látta Alice látomását – kuncogott – és most nem tudja mit higgyen – tájékoztatott kedvesen Léna.



- Nem ér az vámpír gondolatait másoknak is elmondani – hallottuk föntről Edward keserves hangját.



- Csak nem azt akarod mondani, hogy te hallhatod, itt mindenki gondolatát, de ő a tiédet nem? – kérdezte Léna, ha jól láttam tettet sértődéssel. Még a derekára is tette a kezeit, mintha előtte lenne a másik, és valóban a következő percben teljen valójában ott állt előtte…



- Én nem…



- Edward kérlek – kezdte Léna, megszakítva fivérem – azt ne mond nekem, hogy nem élvezed ezt az egészet – mosolygott rá. De ez a mosoly most más volt. Ahogy Léna kiejtette a nevét Edwardnak, valami megváltozott, tisztán éreztem, de mire beazonosíthattam volna, már megszűnt asz érzés, morgolódtam volna, amikor egy öblös nevetésre kaptam fel a fejem.




- Na öcskös, azt hiszem ezt most jól megkaptad – veregette vállon Emmett Edwardot, ezzel kirángatva őt abból az állapotából, hogy folyamatosan Lénát bámulja. Bár, úgy sejtem, nem sokáig fogja tudni tartani, ezt az állapotot, mert most is majd megpusztult, annyira oda akart hozzá menni és megérinteni…





- Most jött el az ideje, hogy távozzak – hangzott fel ismét Léna szava, s ismét engem kezdett el méregetni, mire védekezőleg feltettem a kezeimet, ő pedig máris elfordult. Ennyire kiakasztanák a gondolataim? – tettem fel a kérdést az elmémben, mire egy morgást hallottam és úgy döntöttem elég mára ennyi neki. – Elmegyek vadászni – páran ahogy láttam, izgatottan elkezdtek fészkelődni, valószínűleg, hogy vele szeretnének tartani – Egyedül – hoppá, bocsi – üzentem mikor rájöttem, hogy a gondolataim megint elkezdtek járni – Semmi baj Jasper, kezdtem megszokni, és csak most jövök rá, te sokkal jobban illesz Alice mellé, mint azt valaha hittem volna – küldött felénk egy hálás pillantást, aztán a hátsó ajtóhoz ment, mely ki vitt a természetbe, de még visszaszólt – Senki ne jöjjön utánam! – mondta erélyesen, miközben kifutott az ajtón, távolodó alakjával egyre több kérdést hagyva maga után, de még egyet sem tudtam megfogalmazni, mert újabb távozást jelentettek be…





- Akkor nemsokára jövök – mondta és már el is tűnt, arra amerre a vezetőnk ment, s követte a bronz hajú, búskomor testvérem, teli életkedvvel és tettvággyal megtelve.





Szinte láttam magam előtt, ahogy ők ketten civakodva akarják egymást elhagyni és megtartani, miközben az egyik semmit, a másik mindent akar. Nem igazán értettem, még most sem, Léna hogy képes ennyi mindre, de egy valami egyre jobban kezdett bennem megfogalmazódni, valahol már találkoztam vele…



Nagyon köszönöm, azt a sok véleményt, melyet ide kaptam, és remélem a későbbiekben is számíthatok rátok :) Nah ez az új feji, remélem nektek is annyira tetszeni fog, mint amennyire nekem, miközben a szavak csak úgy száguldottak a kezeim alatt :) Puszi Kitti.
Jah egy kérdés, szerintetek kinek a szemszögéből lesz a kövi feji?:)

Tehát...

Minden blogon fenn a friss rész. A kommentek segítenek nekem, ha kedved van írj, akár több helyre is :)
A szavazásnak pár napon belül vége, és nemsokára jelentkezem, hogy mikor lesz friss rész :)
Kitti

Közvélemény kutatás

Sziasztok!

Oldalt lehet találni egy közvélemény kutatást, melyre egy hét áll a rendelkezésetekre.
A lényeg:
a beígért frisseket hozom, a következők csak utána lesznek!!!!
Nem fenyegetek senkit, imádok írni, de tudnom kell, számotokra mennyire nyerő és melyik az, amelyikre kíváncsiak vagytok!
Puszi Kitti

Kommentezés vagy csak olvasás? Mikor lesz új fejezet?

Ez most elég rossz, bár régen se volt másképp.
Miszire, mint mindig, most is számíthattam, és nagyon jól esik az, hogy ennyire díjazza, azt amit alkotok :)
Viszont, ahogy elnéztem többen jártok erre, de senki nem komizik. Talán azért, mert most tértem vissza? Lehetséges.
Nagyon szívesen teszem fel az írásaimat, de szeretném tudni ez bennetek mit vált ki, nektek milyen volt... hisz mindenki, aki írásra adja a fejét, erre vár, miután feltette...
Ha lenne nagyobb olvasottságom, akár már ma éjszaka megírnám a folytatást és görnyednék, csakhogy örömet szerezhessek vele.
A fejemben annyi rész van már meg... és imádom őket visszaolvasni is.
Ma is még, másik blogomra fogok frisst tenni, lehetséges, hogy már késő este lesz, de akkor is fel fogom tenni...
Kérlek jelezzetek vissza, mert ez így nem jó. Én nem fogok könyörögni a komikért, vagy határt húzni, hogy akkor lesz csak fejezet.
Nézzétek meg bátran, hogy mikor ígértem hoztam is mindig a fejezetet, sőt egyszer dupláztam is, mert olyan sokan írtak....
A kezetekben a döntés, de ha nem komiztok...
Kivétel mindig akad, és én nagyon örülök, és büszke vagyok rád Miszi, de minden több személyt jelez, én csak őket keresem, hol vannak, miért nem írnak egy szót se?
Kíváncsi vagyok, erre ki tud nekem válaszolni....

Léna 20

Léna 20

A játszótér határtalan vidéke

Az aranybarna szempár

A játék hatalma

A megtört szív újraéled

(Edward szemszöge)


Emmettéktől leválva kicsit megnyugodtam, de még mindig éltek bennem, anyám szavai, és gondolatban lejátszott képei, az elmúlt időszakomról. Szörnyű volt látni, az ő szemszögén keresztül az eseményeket, de igaza van, nem sanyargathatom magam az örökkévalóságig, meg kell tanulnom együtt élni a múltam hibáival.


Közben megéreztem, egy íncsiklandozó illatot, mely bekúszva az orromba, egy morgást csalt elő belsőmből. Rögtön az illat irányába kezdtem el futni, de még mielőtt megtámadhatattam volna őket, észrevettem, hogy egy nősténynek készülök kiontani a vérét, aki mint egy védelmező ott állt a kicsinyei előtt és morgott rám, hogy legalább ők életben lehessenek.


Könnyű szerrel megölhettem volna őket, mégis amikor tudatosul bennem, mivel állok szemben, átugrottam felettük, és futottam tovább, már célok nélkül is.


Eszembe jutott az én Bellám… már biztos van családja… gondolkodtam el, aztán már meg is bántam, hiszen ő már több száz éve halott… erre a gondolatra halott szívem megsajdult és egy fa mellett megállva leroskadtam és felüvöltöttem, de ez sem csillapította a bennem dúló háborút. Szörnyen hiányzott, de már nem tehettem ez ellen semmit.


Végül erőt vettem magamon, s levadásztam két szarvast, hogy egy kicsit a gondolataim csillapodjanak, de még mindig fájt belül, s megmaradt belsőmet szétmarta az emlékek sokasága. Gyűlöltem magam, mert míg élt, soha nem kerestem, nem néztem utána mi lett vele, s mikor elkezdtem keresni, már semmi nyom nem volt, mintha nem is élt volna, csak a képzeletem szülte álmokban.


Közben az égen szürke felhők jelentek meg, hirdetve itt bizony vihar lesz. Nagy nehezen koncentráltam a célomra, s elindultam a hegyi házunk felé. Fél óra alatt odaértem, s szerencsére, semmilyen kínzó gondolat nem ostromolt addig, s végre kicsit kikapcsolhattam, agyam, miközben átadtam magam a szabadságnak… már ha az esőben száguldozást lehet annak nevezni.


A ház előtt kicsivel lelassítottam, s szinte már a csiga is gyorsabban ért volna oda a házhoz, amikor Emmett nem mindennapi gondolatait hallottam meg. Egy nőről, akinek a vonalait alig tudtam kivenni, de nem ez volt, ami felkeltette az érdeklődésemet, hanem fivérem reakciója, s félelme…


Gyors léptekkel átszeltem, a megmaradt helyet még köztem és az ajtó között, s besiettem hozzájuk. Tudtam, hogy csak rám vártak, s nem is kellett csalódnom. Emmett és Rosalie egymás kezét fogták, s egymás mellett ültek, hitetlenséget tükröző arcukkal együtt.


Mikor pedig Emmett elmesélte az egész történetet, hogy mi minden történt vele, hát mit ne mondjak, a hitetlenséget messze keresztülszárnyalta a megbabonázott félelmem és reményem… bár nem tudom, mi után reménykedtem. De tény, ha nem vagyok gondolatolvasó, már lehet, a földön fetrengve nevetnék, ezen a képtelen helyzeten, hogy egy vámpír egyedül képes legyen többünket is megölni, s pár perc alatt, mindent eltüntetni, miközben a kinézete vetekszik, a szívem örzőjéével. Csodálatos teremtés volt, mint egy angyal úgy nézett ki, a nő Emmett gondolataiban, s mikor ez a gondolat megfogalmazódott bennem a bűntudat elemi erővel járt át…


Éreztem, hogy valaki odajön hozzám, s szorosan átölel, majd halkan valamit elkezd nekem mondani, de nem tudtam rá figyelni. Csak ez a nő járt a fejemben, s az amit Emmett elméjéből kiolvastam.


Hihetetlen, tehát ő lenne Léna, akire oly régóta várt a családunk. Hát, amit most láttam, azt hiszem, még én is megtennék neki bármit, hiszen ahogy elnéztem az ereje hatalmas, ha azzal a sok vámpírral egymaga oly rövid idő alatt végzett, s pár perc alatt nyomát se lehetett látni semminek…


Gondolataimból egy erős torokköszörülés rántott fel, s mikor felnéztem Rosalie mosolygott rám…


- Gondoltam szeretnél átöltözni - nyújtott a kezembe egy váltás ruhát és a fürdő felé kezdett el tuszkolni, miközben valami olyasmit mormolt, hogy minél hamarabb kész vagyok, annál hamarabb indulhatunk vissza.


Ez a gondolat örömmel töltött el, így gyorsan bementem és csak most vettem észre, hogy csurom vizes ruháim, kicsit megviselt állapotban száradtak rá a bőrömre. Nehéz volt leráncigálni magamról, itt – ott el is szakítottam, de végül gyorsan beálltam a tus alá, s igyekeztem a józanabbik eszem elővenni, de sehogy se ment, mint egy kisfiú, aki most megkapja rég áhítozott álmát, olyan izgalommal szálltam ki a tus alól, s bújtam bele a ruhába, melyet Rosalie előkészített nekem.


Büszke voltam a testvéreimre, hogy hagytak nekem egy kis időt, míg megemésztem a hallottakat, de mikor kiértem a fürdőben, már fel is hagytam, a magasztalásukkal, mert éppen Emmett döntötte le Rosaliet, a kanapén, nem épp illedelmes pózba.


Nem éreztem megfelelőnek a pillanatot, hogy én most itt vagyok, így kínomban kimentem az előtérbe és felöltöztem, majd garázsba indultam el. Már épp álltam ki az egyik kocsival, mikor megjelentek ők is. Hatalmas mosolyukat letagadni se tudták volna, s ahogy hallgattam őket, megállapítottam, hogy ők is ugyanolyan izgatottak, mint én.


Mikor kitolattam beszálltak mellém, majd eszeveszett módon hajtottam keresztül az erdőn, miközben csak egy gondolat dúlt bennem: Látni akarom, tudni akarom ki ez a nő!


- Mit gondolsz öcsi? – nézett rám Emmett egy pajkos mosoly kíséretében, miközben a gondolatai Léna körül keringtek, s a tegnap látottakon, s mindeközben elképzelte, ahogy harcolnak egymással. Kicsit meginogtam erre a gondolatra, s félteni kezdtem őt. – Na, mi van, ennyire rémes lenne a csaj? – vágott ijedt képet, miközben a műszerfalra bökött, s csak most vettem észre, hogy visszavettem a sebességgel. De már nem is akartam sietni, így csak elfordítottam a fejem, s kinéztem az ablakon, miközben újra lakott területre értünk.



- Hát én nem értelek – szólt közbe Rosalie is – tegnap este ránk se bagóztál – s gondolatban közben én is végignézhettem, ahogy tegnap beszélnek hozzám, majd fél óra múlva, mivel semmire nem reagáltam otthagytak, s reggel ugyanabban az állapotban találtak, amikor Emmett egy nagy tállal fejbe akart verni, de Rosalie lebeszélte róla… - Most meg, úgy indulsz el, mintha mi ott se lennénk, és eszeveszetten hajtasz, mint aki nagyon izgatott, erre tessék, most még megszólalni se bírsz, ráadásul nézd – mutatott kifelé, melyet a visszapillantó tükörből láttam – minden kocsi gyorsabb nálunk.- Csóválta meg közben a fejét.



- Sajnálom,- álltam félre, ahogy egy elágazáshoz értünk, s kiszálltam a kocsiból, de még visszaszóltam nekik - egy kicsit egyedül lennék, majd nemsokára találkozunk. – Láttam a hitetlen pillantásukat, de én csak csöndesen mentem tovább az utcán, ahol minden nő ámuldozva fordult felém…


Már épp elértem egy parkot, ahol egy páran voltak, amikor egy kéz maga felé fordított


- Minden rendben? – kérdezte Emmett.



- Persze – válaszoltam neki készségesen, s leroskadtam egy padra, miközben egy tucat gyerek és anyuka lepte el az előttünk tornyosuló játszóteret.



- Nem úgy tűnik – nézett rám, aztán az előttünk játszadozó gyerekekre, miközben két gyerek elkezdett előttünk labdázni, s egy átadást elhibázva a kerek tárgy előttünk kötött ki. Emmett nem habozott felvette és odasétált a két kisgyerekhez, majd a legközelebbinek odaadta a tárgyat, miközben egy mosollyal ajándékozta meg őt. Majd egy sóhaj kíséretében visszasétált hozzám, s megbabonázva figyelte a kicsiket.


- Sajnálom – sóhajtottam, miközben a gyerekekre irányítottam a figyelmem én is


- Mit? – kerekedtek ki Emmett szemei, mert nem értette, hirtelen a reakciómat.




- Hogy nem vettem észre, nem csak nekem vannak problémáim az életben. Hiszen nektek is kellene… - mutattam a gyerekek irányába, mire Emmett csalódottan fordította el a fejét – És ott vannak Alicék… - ráztam a fejem, hogy menyire elhanyagoltam őket…



- Mindenki hiányol téged – tette a vállamra a kezét – de senki nem hibáztat – szögezte le, mielőtt még az önsanyargatásba temetkeztem volna bele. Hiába, már nagyon jól ki tudnak ismerni.




- Rendben – bólintottam rá, mikor a gondolatai ott tartottak, hogy ideje megváltoznom, s nekem is élnem, nem csak léteznem. Ő megértően bólintott, majd felállt mellőlem




- Otthon találkozunk – fordult még vissza, majd otthagyott a gondolataimmal.



Önzőnek éreztem magam, hogy képes voltam ennyi időn keresztül csak magamra figyelni, de igazuk van a többieknek, nem tehetem ezt tovább. Mindenki próbál türelmes lenni, és kirángatni ebből a letargikus állapotból, de én mindannyiukat, könnyű szerrel leráztam, de ők nem ezt érdemlik.


S ebben a pillanatban egy ütő szállt felém, de szerencse kifinomult reflexeimnek elhajoltam előle, így az a földön kötött ki. Majd gyorsan felvettem és körbenéztem a merénylettevő után. Nem kellett sokáig kutatnom, mert egy megszeppent kisfiú állt nem messze tőlem, miközben egy kislány kacagott rajta harsányan.


Gyorsan felkeltem, s odaballagtam mellé. A gondolatai elárulták, hogy most fél, ki fog kapni, ezért mosolyt erőltettem az arcomra, s kedvesen megszólítottam.



- Azt hiszem ez a tiéd – nyújtottam felé az ütőt


- Igen – motyogta zavartak, s elvette azt – köszönöm – suttogta még utánam, mikor átadtam, s megfordulva továbbmentem.


Nem hiába a gyerekek azok, akikért odavannak annyian. Tört be elmémbe ez a gondolat. Ők még oly sok mindentől mentesek, bátrak, s nem hamisítják meg úgy önmagukat, mint a későbbiekben a fiatalok, akik mindent megtesznek, hogy valahová bekerülhessenek…


S ismét bevillant egy kép Belláról… ő is olyan ártatlan és igazi volt. Más volt, mint a többiek, de jó értelemben… Megráztam a fejem, hogy kitisztítsam elmém, s a gondolatok tovaszálljanak belőle…


Egyre gyorsabban kezdtem el haladni, s mikor az erdőbe értem, bevetettem vámpír sebességem, s a házunkig futva tettem meg az utat.


De ott, mint egy csoda lecövekeltem. Egy halk muzsikára lettem figyelmes, mely az én zongorámból szólt egy gyönyörű énekkel kisérve. A kíváncsiságom erősebb volt, mint a dühöm az iránt, aki a zongorámhoz ért, így szép lassan bementem, s a hangszer felé kezdetem el lépkedni, amikor is megláttam Őt…


Nem tudtam levenni róla a szemem, olyan csodálatos volt, ahogy ott ült, s ezzel a varázslatos muzsikával árasztotta el a házat. Végül a hangok elhalkultak, s átvette helyüket a csend, melyet én törtem meg elsőként, miközben arról áhítoztam, hogy végre, a szemét is láthassam.


S ahogy szavaim megtörték a beállt csendet, feje úgy lendült az irányomba, s azt az érzést szavakkal leírni lehetetlen. A mennyekben éreztem magam. Hihetetlenül boldog voltam, majd vége lett a varázsnak a fejét elfordította, s felállt a székről.


- Ez gyönyörű volt – suttogtam megbabonázva még mindig a zenétől…


- Köszönöm – szólalt meg csilingelő hangján, miközben elhaladt előttem, s a nappali felé vette az irányt – Nos ha már így összegyűltünk, beszéljük meg az elkövetkezendő időket is…



- Hát hogyne – mondta apám


- Hol tanultál meg így zongorázni? - kérdezte mellé érve Alice



- Oh ez még semmi – hallottam meg nevetni Arot, amint visszaemlékezett, milyen sokféle kompozíciót alkotott, s egy dal… azonnal megálltam, s úgy éreztem itt a vég… az emlékei között szerepelt a dal melyet én írtam még rég… Gyorsan próbáltam magam összeszedni, de ez nem ment… honnan ismeri ő ezt.


- Véletlen – szólt vissza miközben szemei nyugodóságáról árulkodtak.


Nem hittem a fülemnek, milyen érzéketlen felém, bár már halottam róla, hogy senkit nem enged magához közel, mégis mindezt a valóságban érezni, sokkal rosszabb volt…


Végül nagy nehezen utánuk mentem, úgy tűnt senkinek érdekelt a mi kis beszélgetésünk, s már nagyban beszélgettek az elkövetkezendő ünnepségről és valamiféle harcról, melyben biztosította őket Léna, hogy senkinek nem lesz semmiféle baja, s egyedül képes megoldani…


De innentől kezdve én már nem bírtam figyelni. Elvesztem gyönyörű szép arcában, aranybarna szemeiben, mogyoróbarna hajában, melyet tökéletesen kiemelt a kék felsője… csak ábrándoztam, s álmodoztam, miközben ők itt terveket szövögettem, először éreztem azt, hogy akarok valakit, s a szívem ismét ki tud nyílni...


Na ez lenne az új :) Remélem nektek is tetszik, s adtok felém visszajelzéseket :) Puszi Kitti

Léna 20 - Előzetes

Léna 20 – Előzetes

Este volt, mikor én is odaértem a hegyi házhoz. Nagyon nem akartam ezt az egészet, de nem akartam az Esmének tett ígéretemnek ellent tenni, így bementem a házba.

Emmett kapva kapott az alkalmon, s mihelyt helyet foglaltam körükben elmesélte mi történt vele. Ha nem vagyok gondolatolvasó, biztos nem hittem volna neki, főleg mikor a nő leírására került a szó… bár szavakkal ezt a szépséget talán nem is lehet igazán leírni… morfondíroztam, miközben a bűntudat és a remény éledt bennem újjá…

Látni akartam!

….

Egy gyönyörű dal fogadott mikor beléptem a házba, mindenki a zongora körül sorakozott, én szép halkan odasuhantam Alice mellé, s elvarázsolt, mindent falat lerombolt a szépség, aki játszotta a dalt.

Mikor vége lett a gyönyörű játékának, én szólaltam meg, mire rám kapta a tekintetét, s olyat láttam meg benne, melyről azt hittem, már rég kihunyt a világból…

Közben ezernyi kérdés cikázott át rajtam, s a félelem elemi erővel vetette ki rám hálóját… 

Nos az előzetes ez lenne, remélem élvezhető lesz számotokra, és tudom adni ugyanazt a hatást, ha nem jobbat, mint eddig :) Kérlek jelezzetek vissza felém, előre is köszönöm :)
Puszi Kitti

Előzetes bejelentés

Sziasztok!

Tehát a következőképp gondoltam alakítani a blogok frissítését. Ma este szeretnék egy előzetes felrakni a Lénás folytatása gyanánt, s holnap este az egész részt felrakni.
Következőnek az Éjszakai vadászatot, bár lehet előbb az Akkor üvölt, amikor fáj---> Vadság és a Ki vagyok én?-t fogom frissiteni és utána az Éjszakai vadászatot és a Szenvedni a boldogságért. De szeretném mindegyikből még a héten a frisseket felrakni.
Már félig megvannak, csak be kell gépelni és befejezni :)
Remélem örültök ennek így :)
De ha bármilyenek kérésetek van, ne habozzatok, írjatok bátran :)
Puszi Kitti

Igen, elérkezett az idő a visszatérésre :)

Sziasztok!

Hétfőn van az írásbelim, de a héten már új fejezetet akarok hozni. Az ötletem már megvan, de kicsit izgulok, hogy nehogy magamtól eltérve, valami olyat, írjak, ami nem passzol majd, az eddigiekhez.
Ha van valami kívánságotok, vagy észrevételetek, vagy csak szeretnétek valamire tudni a választ, esetleg adnál nekem pár biztató szót, az mind nagyon jól jönne.
Köszönöm
Kitti :)
Kellemes és szép hétvégét Nektek!