Léna 07

(Léna szemszöge)


Az első napsugarakkal együtt én is felkeltem, és elindultam egy kis reggelit készíteni Alicnek. Különleges ez a név számomra, hiszen már ismerek egy ilyen személyt, s kis unokám épp olyan különleges, mint ő. Csak külsőre inkább rám hasonlít, míg belsőleg... nos teljesen olyan, mintha ő lenne itt. Hihetetlen a hasonlóság köztük. Hátborzongató és félelmetes, mert soha nem engedi elfelejteni, a múltamat....


Az emlékeim mélyen gyökereznek, mint egy erősen ragaszkodó nagy lombos fa. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha a felejtésért fogok esedezni, de mint oly sok, minden az életemben, ez is megesett már velem. De vámpír vagyok, és mint a tudásomat, az emlékeimet sem tudom feledni. Már emberként is különlegesen tudtam az emlékeimet őrizni, s mióta vámpír vagyok, azóta mind ez erősödött.



Az elején örültem neki, hogy emlékezni fogok. Majd az idő előrehaladtával fájdalmat okozott, és majd az őrületbe kergetett. Akkoriban szedtem össze egy csomó képességet, és sokan abban az időszakomban hódoltak be. Olyan voltam, mint egy hurrikán, ha nem engedelmeskedtek, könyörtelenül lecsaptam, csak úgy mint ők az áldozataikra. Nem törődtem semmivel, csak visszaadtam, amit ők adtak. Emlékeim szerint, még Janet is megfélemlítettem párszor, pedig az nagy szó...



Erős hálót kellett szőnöm, amin nincs áthatolási lehetőség. S ez ellen a fellázadásom, a múltam elfeledéséért, s a kitöréseim emiatt csak erősödtek. Százával hódoltak be, és nagyon megcsapolták az erdő lakóinak számát. Elsőre ez is kétségbe ejtő volt, hisz ezáltal, hamar vissza kell térni a régi életformájukhoz, és ölhetnek ismét embereket, s a legszörnyűbb az egészben, hogy nem csak nekik, hanem mindenki másnál is ez lesz a helyzet, ezt pedig nem engedhetem.



Az első intézkedésem ez ellen, az állatgazdálkodás volt. Ez sokkal nehezebb volt, mint bármi más, hiszen ki látott már olyat, hogy egy vámpír nem csak, hogy nem támad, arra, amire akarna, de még az ételét is szépen nevelgeti? Nos elég hajmeresztő volt nem mondom, de a legjobban az ötlet kitalálója lepett meg, mert az nem én voltam, én csak parancsba adtam. Aro adta, az ötletet, mondván a világunkban rend kell, és ez ami most van, nagyon kaotikus, ezért egységet kell alkotnunk, és együttes erővel átvészelni, ezt a nehéz időszakot. S így jött létre az is, hogy "Gyere Volterábba, ha nehéz átállnod, mi majd segítünk".



Ijesztő volt, mikor a nomádok beállítottak, hisz tudták, hogy ők sem maradnak titokban előttem, mindenkit felderítek, és minél hamarabb tesz, az önkontrollja erősítése érdekében, annál biztosabb lehet a létezésében. Felháborodás, ez jellemezte a kastélyt. Ők már az elején átálltak, és az az aroma, még engem is megőrjített, pedig ember vérét akkor még csak nem is ízleltem. Édes, és mámorítóan kellemes, mint az eső felszabadító hatása, egy fülledt éjszaka után. Én is úgy éreztem magam akkor. De sikeresen bevált mindkét intézkedés, és együttes erővel egy új világot teremtettünk. Igen együttesen, mert akkor már az egész Volturi, ezt akarta. Nem örömből, csak az akaratukat akarták érvényesíteni. Azt akarták, ha már nekik szenvedni kell, akkor a többi fajtársuk is szenvedjen. Nem mertek ellenem fellépni, hisz hatásos belépővel álltam közéjük és lettem én az új uralkodó.



- Hát te meg mit csinálsz?- álmos hangon szólítottak meg. Éreztem az egyenletes légzését, és a vér csörgedezését, ahogy lassan áramlik az ereiben. Szépen lassan megfordultam, és szembe találtam magam Aliccel, hát ez rám vall. Elkalandozóm és máris elfelejtem, hol is vagyok valójában.



- Reggelit - mosolyogtam rá - palacsintát, ha jól emlékszem szereted, már pedig én nem tévedhetek - gondolkodtam el látványosan. Egy visításra lettem figyelmes, majd csak azt éreztem, hogy két erős kéz fonódik a nyakam köré, a derekamra pedig két láb, és egy cuppanós puszit kaptam az arcomra.



- Köszönöm - mondta.



- Ugyan - legyintettem - semmiség, de remélem éhes vagy - és ebben a pillanatban megkordult az én kis unokám hasa. Hangos nevetésben törtünk ki, majd az órára pillantottam, ami 6 órát mutatott. Majd vissza Alicre, és megállapítottam, hogy még mindig pizsamában van. Egy kis kék hálóingben, mely hosszú ujjú, és egészen a földig ér le. Úgy nézett ki, mint egy 19. századi királynő.


- Nem gondolja a kisasszony, hogy fel kellene öltözni? - próbáltam vele tréfálkozni.


- Nos, ma úgy döntöttem, hogy egész nap ezt az öltözéket fogom viselni - felelte komolyan. Közben leszállt rólam, és elém állt, fejét felszegte, és magabiztos léptekkel megindult az asztal felé - kérem figyeljen jobban a reggelimre, még a végén odaégeti - fűzte még hozzá. Halottam, hogy kuncog, de belementem a játékba.


- Ahogy a kisasszony parancsolja. S akkor így szándékozik iskolába menni? - lepődtem meg. Még a kezemet is a szám elé tettem, hogy fokozzam megrökönyödésemet.


- Természetesen, ma nem megyek iskolába, a mai napomat a nagymamámmal töltöm - mondta buzgón és még egy elbűvölő mosolyt is társított az egészhez. De ebben a percben, az emeletről két eléggé felháborodott egyén baktatott le, és a gondolataik se ígértek valami jót.


- Mit mondtál angyalom? - lepődött meg Camilla.- Ezt te sem gondolhatod komolyan, hiszen eddig úgy szeretted - vált esdeklővé a hangja. Szegény nagyon megijedhetett. Hát igaz, hogy nem mindennap közli a kicsi lányuk, hogy ő pedig nem azt csinálja, amit elvárnak tőle. És még milyen régen voltam én náluk... Gyorsan odarohantam mellé


- Játszunk - suttogtam a fülébe. Éreztem a megrökönyödését, de Antony megelőzött a magyarázkodásban.


- Tessék? - fordult felém, de ekkora már fiam megérintette, és megmutatta neki, az egész reggeli beszélgetésünket, melyet Alice gondolatai között látott.


- Oh - kerekedett el a szája - az más - mosolygott most ő is - akkor mi most magatokra is hagyunk, de ne feledd 7 órakor indulás - fordult Alice felé


- Igenis - szélesedett ki a mosoly kis unokám száján.

- Akkor ha jól hallom mégis kénytelen lesz meglátogatni az iskolát - mosolyogtam rá vidámat.

- Ami azt illeti - biggyesztette le a száját - a délelőtőtt ott fogom tölteni - s ismét egy mosolyt villantott fel - de a délutánom elég mozgalmas lesz. Mint a nap az égen, úgy fogok ragyogni - s nem bírta tovább elnevette magát, s vele együtt nevettem én is - Hiszen délután veled lehetek - nézett rám nagy szemeivel.


Végül elétettem a reggelijét, s én magam pedig figyelmesen néztem, ahogy szépen falatozik. 7 órakkor tényleg elindult az iskolába, Anthony kíséretében. Camilla 8-kor ment el, minden áron rá akart venni, hogy menjek vele, de én rávehetetlen voltam. Egy kicsit egyedül is akartam lenni, és nem csak a családi légkört élvezni. Jó velük lenni, mert olyankor elönt a boldogság, de egy idő után, nehéz ezt fent tartani. Nehéz boldognak lennem, és mosolyognom, az álarcomat fenn tartanom, mert mindig, minden egyes percben eszembejut ő. Ő akiért az életemet adnám, akit még mindig szeretek, de ő már azt hiszi, rég halott vagyok. S ez így is fog maradni. Soha nem fog felismeri, hisz a régi önmagamhoz nem is hasonlítok. A hajam fekete, a szám vérvörös, a szemeimet ki szoktam húzni feketével, hogy még jobban eltüntessem régi önmagamat. A ruhatáram pedig... egyik rikító darab követi a másikat. Főleg csak selyem ruháim vannak. Az ékszerek mindennaposak. A nyakamban hordok egy oroszlánt. Emlékként... egy karikagyűrűt, a férfitömeg ellen, és egy másikat, mely az eljegyzési gyűrű szerepét tölti be. A lábamon csak magassarkút vagyok hajlandó hordani, tehát mondhatjuk azt, hogy nagyon igényesen öltözködöm, és a régi énemnek teljesen hátat fordítottam.



Már 9 óra van jól elgondolkozhattam. Azt hiszem, jó lenne elmenni La Pusba, remélem még találkozhatok, pár régi cimborával...


Az autóm a felhajtón volt még mindig. De úgy döntöttem, hogy most élvezni fogom a futást, hiszen olyan régen csináltam már. Ha pedig egy új farkassal találkozom, nos akkor kénytelen leszek bevetni az egyik képességem. Szépen lassan megindultam az erdő felé, örültem, hogy a fiam itt maradt ebben a házban, így nem kellett olyan sokat emberi tempóban mennem, hiszen a házat körülölelte az erdő, de mégis voltak szomszédok.



Közben észrevettem a levelek hullását, egy kisebb széllel társulva. Íncsiklandozó illatot hozott magával a friss levegő, mely megcsapta az orromat, ezért gyorsabb tempóra kapcsoltam, hogy minél hamarabb élvezhessem a futás örömét, és ne keljen a gondolataim közt lennem.  S mikor már az erdőben voltam futottam, ahogy csak tudtam. Éreztem, ahogy az állatok fejvesztve menekülnek előllem, ahogy megérzik a szagomat. Ahogy a levegő az arcomba csap és a levelek susogását, mihelyts elhaladtam mellettük, de élveztem, nagyon. Pár perccel később pedig már La Push partjainál jártam. Éreztem azt a szúrós szagot, mely figyelmeztetett, hogy veszélyben vagyok. De nem törődtem vele, elindultam egy ismerős háza felé. Halottam a morgásokat, melyek az erdő felől érkeztek, láttam ahogy a lakosok fejvesztve menekülnek be a házaikba menedéket lelve, mint az erdőben az állatok, minél messzebb tőlem.  Tudtam, hogy ezt mind én váltottam ki, ezért egy erős nyugalomhullámot küldtem szét. Érezhető volt még mindig a feszültség, de már nem annyira. Gondolkoztam rajta, hogy vajon a másik képességemet be kellene e vetnem, de nem akartam őket átverni, így hagytam, had tudják merre megyek. Már éppen elértem volna a házat, mikor egy fiatal fiú rohant be abba az épületbe, melybe én is tartottam. S azonnal ki is jött egy rézbőrű fekete szemű és hajú fiú társaságában, de ahogy találkozott a tekintetünk odarohant hozzám, és szorosan a karjaiba zárt.


- Úgy örülök, hogy végre eljöttél - mormolta a fülembe - fújj most miért vagy ilyen büdös? - nézett a szemeimbe, s közben alig tudta a mosolyát leplezni - nem tudnál tenni elenne? A fiúkat majd én lerendezem - nézett hátra a válla felet.


- Hát ha ezt szeretnéd - becsuktam a szemem és elképzeltem milyen volt még emberként az illatom, közben éreztem, ahogy mellettem megkönnyebülten fújja ki a levegőt, ezért kinyitottam a szemem és egy vigyorgó Jacobbal találtam magam szembe.


- Nah így már mindjárt jobb - ölelt át újra - miért csak most jöttél, nem is halott rólad senki - dorgált meg.


- Hisz tudod te is pontosan, mit csinálok - védtem magam azonnal


- Hm ezek szerint nem használod a képességed - húzta el a száját


- Micsoda? - kérdeztem azonnal


- Aggódtam - suttogta - de arra gondoltam, ezt majd kiolvasod, de ha nem használod a képességed...


- Igen ebben igazad van - mosolyogtam rá, és bekapcsoltam a képességem - mostmár hallak - mondtam olyan halkan, hogy csak ő halja meg, de ez sajnos a gondolatokkal nem így volt, megrohamoztak, és kellett pár másodperc, mire csak Jackobra tudtam koncentrálni...


"Ez a rühes vámpír meg mit keres itt" - halottam meg egy fiatal hangot a fejemben - "Ne sértegesd, ő az alfa barátja, és ő soha nem ölt embert" - mondta egy másik - "És nem is ízlelt" - gyorsan elzártam ezeket a gondolatokat, s csak Jacobra koncentráltam, nem akartam őket hallgatni, elég volt ennyi...


- És, hogy van az én legjobb barátom? Mi a helyzet a bevésődéssel?- kérdeztem meg. S elmesélte, hogy még mindig nem találta meg magának a tökéletes társat, a bevésődése pedig még nem jelentkezett. Volt ugyan pár nő az életében, de idővel mindannyian tovább álltak. Volt, aki a farkaslététől megijedt, de akadt olyan is, aki egyszerűen csak kalandot keresett benne, vagy egy baleset szakította ki a lányt az élők sorából. Mesélt ugyan egy lányról, akit messziről látott egyszer New Yorkban és nagyon szép aranybarna haja volt, kék szemei, de mire odaért volna hozzá, addigra eltűnt, és azóta nem látta. Elmondta, hogy páran feladták a farkaslétet a bevésődésük miatt, de akadnak még olyanok még ő, akiknek még mindig fiatalok.

- S ki olyan fiatal mint te? - néztem rá kacéran

- Hát ott van például Leath és Seth, rájuk biztos emlékszel. Ők még nem találták meg a párjukat és még Paul. A többiek pedig fiatalabbak. De nézd meg magad is. - mondta, s már láttam is a gondolatai között. A három régi ismerőst, de ott volt még Sam fia is, s Embry dédunokája.

Mielőtt elmentem volna, megbeszéltük, hogy holnap este eljönnek Antonyékhoz. Már úgyis rég találkoztak. Egy ölelés után futva tettem meg az utat a házig. Mivel most bekapcsolva hagytam a képességem az erdő állatai nem menekültek olyan fejvesztve, de még így is a sebességem megrémítette őket, amit meg tudok érteni. Hiszen nagyon gyorsan mentem, egy ragadozóhoz hűen, csupán az illatom volt más, s ezt ők is tudták. Ezért mikor észrevettek elmentek az utamból. Mikor végre a házhoz értem gyorsan bepattantam a kocsimba, és az iskolához hajtottam.



Útközben felhívtam Camillt, hogy ma én mennék Alicért, bár szerette volna tudni az okát, de sikeresen eltereltem a témát, hogy estére csinálja meg a süt csirke receptjét, mert láttam, hogy azzal az este folyamán nagy sikert érne el. Megköszönte az ötletemet, és már le is tette a telefont. Természetesen belement, és mikor sikeresen felvettem Alicet, már száguldottunk is, Seattle felé. Imádtam a sebességet, s szerencsére minden családtagom így volt ezzel. Hamar odaértük, és megvettük a holnapi meglepetés partyhoz a szükséges kellékeket. Vettünk party dekorációt, beugrottunk egy plázába, ahol szinte, az egész épületet kifosztottuk. Majd süteményeket mentünk megrendelni. Aztán elintéztem pár telefont, s mire mindennel végeztük, már sötétedett. Alkonyat, egy gyönyörű napszakasz, valaminek a vége, valaminek a kezdete... Éreztem, hogy elfog a szomorúság, de ismét csak mosolyogtam, meghazudtolva a saját érzéseimet és elnyomva a lelkemben dúló háborút, vidáman mentem be a házba. Alice rögtön elmesélte, mi történt vele az iskolába, majd Anthonyval együtt vacsoráztak, én pedig kimentem közben az udvarra. Halottam az önfeledt nevetésüket, éreztem a boldogságukat. Az égen a csillagok ragyogtak, mintha hirdetnék, a boldogság itt van, csak nyisd ki a szemed, és vedd észre, a láthatót.


Már lefektették Alicet, mikor bementem. Elbúcsúztak tőlem is, majd ők is elmentek aludni. Eltudom képzelni Camilla részéről ez mennyi alvást jelent, aprót kuncogtam is ezen, de tudtam, hogy Anthonynak szüksége van a pihenésre, hiszen majdnem egy hete nem aludt egy percet sem, ez pedig hosszú idő, neki szüksége van az alvásra, mert ő nem teljes értékű vámpír.


Az éjszaka folyamán, kitakarítottam a házat, készítettem reggelit, majd ahogy mindenki útra kelt, előkészültem az esti partyhoz. Hiszen nagy nap a mai.